A filmtörténelem rengeteg értékes filmalkotással ajándékozott már meg bennünket azóta, hogy a Lumiére fivérek 1895-ben elkészítették a világ első mozgóképes filmalkotását és bemutatták a francia fővárosban, (zajos sikert aratva 1895 december 28-án a párizsi Grand Caféban). Szinte képtelenség minden darabot megtekinteni, ami az azóta eltelt 130 évben elkészült, de legtöbbünk számára nem is volt sohasem cél. Sokkal inkább egy filmes lista a hosszú téli estékre a legjobb darabokból. Ösztönösen saját korszakunk filmjeihez vonzódunk többnyire marginálva például a századfordulós burleszkeket és a 20-as 30-as vagy éppen 40-es évek sajátos drámáit, vígjátékait és noirjait. A decemberi bekuckózásra szánt listámra bevallom magam is mellőztem ezúttal ezeket. Jelen lista inkább az 70-80-as évek utáni művekre fókuszál ugyanakkor a 12 filmből öt is 1970 előtt készült alkotás. Műfajilag 3 vígjáték, 5 dráma, 2 kalandfilm, 1 sci-fi és 1 háborús film. De nézzük is őket sorban:
1. A remény rabjai (1994)

- Ajánlás: Egy börtönbarátság és szökés története. Életbölcsességek, fodulatok, értékek. Hosszú évek óta a legjobb filmnek tartott alkotás az IMDb-n.
- Rendező: Frank Drabont
- Főszerepben: Tim Robbins, Morgan Freeman
- Műfaja: dráma
Sztori: Egy ártatlanul életfogytig tartó börtönre ítélt ám valójában csak 20 évet raboskodó férfi története, aki a rácsok között őszinte barátságra lel, majd bravúros módon megszökik és még bosszút is áll a börtönigazgatón és kegyetlenkedő őrein. Andy Dufresne (Tim Robbins) a felesége és állítólagos szeretője megöléséért ül, de ártatlan. Odabent elsősorban eszének, képességeinek és Ellis Boyd Redding (Morgan Freeman) barátságának köszönheti túlélését.
A film különlegessége: Sajátosan és zseniálisan mutatja be azt a folyamatot, amellyel egy teljesen átlagos életet élő, ugyanakkor rendkívül okos ember beilleszkedik a börtön-világba, majd megőrzi saját identitását és felül-emlkedik körülményein, igaz barátságokat kötve. A rendezés egyszerre ad életbölcsességet és tanulságot, miközben egy szórakoztató történettel is megajándékoz bennünket. A film két Golden-Globe és egy Oscar jelölést kapott.
2. Casablanca (1942)

- Ajánlás: Romantikus szerelmi történet a háborús idők Casablancájában. Szerelem, humor, romantika, önzetlenség
- Rendező: Kertész Mihály
- Főszerepben: Ingrid Bergman és Humphrey Bogart
- Műfaja: romantikus dráma
Sztori: Egy pár kapcsolatáról szól a film, akik a második világháború küszöbén Párizsban ismerkednek meg egymással. Igazi nagy szerelem bontakozik ki közöttük, ám a háború messzira sodorja őket egymástól. Évekkel később a németek uralta afrikai Casablancában találkoznak újra, ahová Ilsa a férjével érkezik, és ahol Rick egy bárat működtet. Ilsa és ellenálló férje Amerikába szeretnének tovább-menekülni, de a sors úgy hozza, hogy ennek sikere Rick kezében van, aki bianco útlevekehez jut.
A film különlegessége: Az önzetlen szeretet bemutatása a történet, melyben háborús történelmi közeg és az összetett politikia helyzet hátteret ad egy szerelmi drámának is. A rendezés fokozatosan bontja ki egy szerelmi háromszög rejtélyeit és mutat szabadságvágyat az embertelen nácizmussal szembeszállni kész mellékszereplők szemszögéből, humorral és drámával egyszerre. A film két Oscart kapott.
3. Farkasokkal táncoló (1990)

- Ajánlás: Az amerikai polgárháború idején egy északi katona beilleszkedik az indiánok közé. Kaland, érdekességek, életbölcsességek, elfogadás.
- Rendező: Kevin Costner
- Főszerepben: Kevin Costner, Mary McDonnell
- Műfaja: kalandfilm
Sztori: Az amerikai polgárháború egyik tisztjének története a határszélen, aki megismerkedik az indiánokkal, majd elnyeri bizalmukat is. John Dunbar, akit Kevin Costner alakít az indiánok közt találkozik szerelmével is és itt ébred rá arra, hogy egyáltalán nem vademberek, sőt nemes, érző lények, akik csal élni akarnak.
A film különlegessége: Megmutatja a néző számára, hogy mások gyűlölete, az előítéletek dédelgetése és eltérő népek lenézése mennyire értelmetlen dolog. Kevin Costner rendezőként és főszereplőként egyszerre is helyt állva érzékelteti más népek tiszteletének fontosságát. A film két Oscart és egy Golden Globe-ot kapott.
4. A zongorista (2002)

- Ajánlás: Valóság alapú történet egy híres zsidó származású lengyel zongorista megmeneküléséről a megszállt Varsóban. Háború, életösztön, túlélés Polanskitól.
- Rendező: Roman Polanski
- Főszerepben: Adrien Brody, Emilia Fox, Thomas Kretschmann
- Műfaja: háborús dráma
Sztori: Egy zsidó származású varsói zongoraművész hányattatott sorsát és bújkálásait követi nyomon a film a második világháborúban, amikor a nácik megszállva tartották Lengyelországot és minden zsidó lakost haláltáborokba igyekeztek hurcolni. Szpilman megjárja a poklok poklát: látja barátait meghalni, látja családja elhurcolását, éhezik és retteg éveken keresztül. Ám kitart és végül a sors fintorának köszönhetően épp egy emberséges német katona menti meg.
A film különlegessége: Roman Polanski rendezése és Adrien Brody elképesztő alakítása (amiért egyébként Oscart is kapott 2003-ban) A néző teljes mértékben átérezheti az élni akarás és rettegés szintjeit szinte a főhős Wladiszlaw Szpilman (Adrien Brody) bőrébe bújva. A film egy Oscart és egy BAFTA-díjat kapott.
5. Holt költők társasága (1989)

- Ajánlás: Egy brit bentlakásos iskola új angol-tanárának merőben új módszerei a szabad gondolkodásról. Életbölcsességek, szabadság, kritikai gondolkodás
- Rendező: Peter Weir
- Főszerepben: Robin Williams, Ethan Hawke
- Műfaja: dráma
Sztori: A történet 1959-ben játszódik az angliai Welton Akadémián, ahol bentlakásos fiú-iskola diákjai ismerkednek meg az új angoltanárukkal: John Keatinggel. Az új tanár teljesen más módszerekkel tanít mint elődje: nála a kreativitás, az önálló gondolkodás az első és elveti a tekintélyuralmat. A fiatalok az ő hatására alakítják meg titkos társaságukat a Holt költők társaságát.
A film különlegessége, hogy megmutatja, hogy az irodalom szeretete és az önálló gondolkodás illetve a merev tekintélyuralom elutasítása mennyire fontosak a szabad és teljes élethez illetve annak élvezetéhez. A film három BAFTA-díjat kapott.
6. Kelly hősei (1970)

- Ajánlás: Amerikai katonák egy csoportjának vicces kalandjai egy öncélú bevetésen. Humor, vicces párbeszédek, harci jelenetek
- Rendező: Brian G Hutton
- Főszerepben: Clint Eastwood, Telly Savalas, Donald Sutherland
- Műfaja: háborús film
Sztori: A második világháború nyugati frontján játszódik a történet, ahol 1944 őszén egy amerikai katonákból álló szakasz egy magánakcióra készül. Tervük szerint áttörnek a fronton és elfoglalnak egy túloldalon lévő bankot, majd elrabolják a maguk számára a nácik ott tárolt aranyát. Vezetőjük Kelly (Clint Eastwood).
A film különlegessége: Rengeteg vicces párbeszéddel és különleges karakterrel mutatja be a háború másik oldalát. Azt az oldalt, mely nem kizárólag a szenvedésről és halálról szól, hanem egy rakás nagyon különböző ember összefogásáról annak érdekében, hogy a maguk javára fordítsák a háborút és kifosszák az ellenséget.
7. Mentőexpedíció (2015)

- Ajánlás: Egy Marson felejtett túlélő vicces szövegekkel teli túlélése. Humor, sci-fi, kalandok, túlélés.
- Rendező: Ridley Scott
- Főszerepben: Matt Damon, Jessica Chastain
- Műfaja: sci-fi
Sztori: Bár jelenleg a civilizációnk még nem tudott embert küldeni a Marsra, a film története szerinti jövőben egy teljes csapat dolgozik annak felszínén. Egy nap hazaindulnak, de a Marson reked egy társuk, Mark Watney (Matt Damon), akiről azt hiszik meghalt. A film Mark túlélését kíséri végig, ahogyan nagyon találékony módon tesz szert élelemre és ahogyna végül hazajut csapata segítségével.
A film különlegessége: Az emberi találékonyság megjelenítése Matt Damon alakításában, aki szórakoztató és vicces monológjaival bizonyítja be: mindig meg kell őriznünk jókedvünket, optimizmusunket és soha nem szabad feladnunk a küzdelmet a túlélésünkért, bármilyen helyzetbe kerüljünk is. A film két Golden Globe és egy BAFTA-díjat kapott.
8. Életrevalók (2011)

- Ajánlás: Dráma és humor egyszerre egy mozgásképtelen férfi és ápolója barátságáról. Hol megható hol vicces jelenetek
- Rendező: Olivier Nakache, Eric Toledano
- Főszerepben: Omar Sy, Francois Cluzet
- Műfaja: vígjáték
Sztori: Egy baleset miatt nyaktól lefelé lebénült francia milliárdos története, aki tragikus helyzetében a végső elkeseredés szélére kerül. Ám ekkor egy új ápolót vesznek fel mellé, aki merőben szokatlan módon viszonyul helyzetéhez. Nem érzékelteti vele, hogy rokkant és kiszolgáltatott, sőt teljesen úgy bánik vele, mint egy egészséges emberrel. A két ember kapcsolata barátsággá alakul és megmenti mindkettejüket.
A film különlegessége: A rendezés és a két zseniális alakítást nyújtó főszereplő humorral, természetességgel és tragikomikummal mutatja be, hogy miként tudja visszaadni valaki egy kiszolgáltatott ember életkedvét. A film jelöléseket kapott Európai Filmdíjra, Golden Globe-ra és BAFTA-díjra is.
9. Van, aki forrón szereti (1959)

- Ajánlás: Az egyik legjobb valaha leforgatott vígjáték két zenészról, akik nőknek öltözve utaznak Floridába egy zenekarral, hogy a maffia elől elmeneküljenek. Humor minden mennyiségben.
- Rendező: Billy Wilder
- Főszerepben: Marilyn Monroe, Tony Curtis, Jack Lemmon
- Műfaja: vígjáték
Sztori: Két chicagoi zenész 1929 elején a szesztilalom alatt illegális klubbokban lép fel ám egy nap szemtanúi lesznek egy maffia-leszámolásnak. Menekülni kénytelenek, így kapóra jön számukra egy floridai turné, csakhogy egy női szakszofonost és egy női bőgőst keresnek. Nincs mit tenni női ruhába bújva jelentkeznek az állásra. Itt ismerik meg a csinos Virágot, aki az együttes énekese. Floridában aztán viccesnél vicesebb helyztekbe kerülnek, mert egyiküket egy milliomos férfi környékezi meg, másikuk pedig esténként férfiruhába bújva Virágnak kezd udvarolni.
A film különlegessége: Jack Lamon és Tony Curtis alakítása, akik női szerepekben tündökölve játszák végig a filmet, rengeteg vicces és kacagtató helyzettel, poénnal szórakoztatva bennünket. A film két Golden Globe és egy BAFTA díjat kapott.
10. Tizedes meg a többiek (1965)

- Ajánlás: Magyar katonák egy csoportjának frontszökése és bújkálása a tizedes vezetésével. Humor, kalandok, vicces párbeszédek. A magyar vígjátékok legjobbja.
- Rendező: Keleti Márton
- Főszerepben: Sinkovits Imre, Major Tamás, Darvas Iván
- Műfaja: vígjáték
Sztori: A második világháborúban játszódó történet idején a front éppen áthalad Magyarországon, így éppen teljes a káosz, mert egyes területeken már ott vannak az oroszok, másutt még a nácik parancsolnak és közben még a nyilasok is tartják magukat. Molnár tizedes (Sinkovits Imre) azonban úgy dönt: neki ebből elég volt és a zsoldpénzzel együtt, hamis papírokkal meglép a frontvonalból. Egy kastélyban akarja átvészelni a front átvonulását, de ott már más szökött katonák is bújkálnak, akiket a sajátos stílusú komornyik (Major Tamás) bújtat.
A film különlegessége: Rengeteg vicces jelenet, melyek nagy része valóságos szállóigévé vált 1965 óta, mint például "az oroszok már a spájban vannak".
11. Kémek a Sasfészekben (1968)

- Ajánlás: Egyszerre háborús és kémfilm két kitűnő, világklasszis színésszel. Kaland, harc, rejtélyek minden mennyiségben, lenyűgöző havas hegyek között.
- Rendező: Brian G Hutton
- Főszerepben: Richard Burton, Clint Eastwood
- Műfaja: kalandfilm
Sztori: A második világháborúban járunk, de még a normandiai partraszállás megindulása előtt vagyunk. A brit hírszerzésbe kettős ügynökök épültek be, így a szövetséges parancsnokság különleges bevetésre ad parancsot. Két tiszt vezetésével a gyanús ügynököket egy alpesi német kémközpontba való betörésre utasítják egy állítólagos amerikai tábornok kiszabadítása érdekében. A kémközpont a híres Schloss Adler, ami alig megközelíthető így mindenki csak Sasfészeknek nevezi. A két tisztet, aki az ügynökök lebuktatását tervezik: Richard Burton és Clint Eastwood alakítják.
A film különlegessége: Lenyűgöző képeket mutat az Alpok havas hegyláncairól és a középkorban épült Hohenwerfen várról, ahol a film sztorija szerint a nácik kémközpontot telepítettek. A cselekmény egyszerre kémtörténet és háborús dráma, számtalan fordulattal, meglepetéssel és rejtéllyel.
12. Hitler: A gonosz születése (2003)

- Ajánlás: A legjobb és legérdekesebb film a világ legkegyetlenebb diktátorának hatalomra emelkedéséről példaértékű történeti hűséggel.
- Rendező: Christian Duguay
- Főszerepben: Robert Carlyle, Liev Schreiber, Matthew Modine
- Műfaja: életrajzi dráma
Sztori: A film Adolf Hitler gyermekkorától egészen hatalomra kerüléséig mutatja be a Führer élettörténetét. A cselekmény kiterjed festőművészi pályájának megfeneklésére, első világháborús katonai frontszolgálatára, majd a háború után a legelső müncheni beszédeire is, amikor csatlakozik a Német Munkáspárthoz.
A film különlegessége: Részletekbe menően ismerhetjük meg Hitler történetét, azt a folyamatot melynek végén 1933-ra milliókat megtévesztve lehett Németország megválasztott kancellárja.
